Reggel ébredés után összepakoltam a sátrat, főztem egy teát, és reggeli gyanánt elmajszoltam az otthonról hozott kolbász maradékát. (Az étterem reggel nincs nyitva sajnos). Este már nem sokat láttam a tengerből, így reggel lemerészkedtem. Volt szerencsém megcsodálni a kemping vagány járműparkját is, de sokat nem időzhettem, rengeteg kilométer várt rám ma is.

Ami két napba belefért, azt megnéztem Horvátországban. Egy fokkal ismerősebb terep következett, Bosznia és Montenegró. Egy darabig még haladtam a 8ason, majd Trebinje és Niksic felől közelítettem meg a Durmitort és a Tara kanyont. Trebinjén történt egy kis malőr. Megtankoltam a motort, majd kinn hagytam a napon, és a benzin kicsit kitágult. Mire észbe kaptam, már vagy egy deci kiszaladt a tankból. Szerencsére nem lett gond, csak kár a drága naftáért :)

Dolovi nevű faluban léptem át Montenegróba és gyönyörű látvány fogadott. A kép nem igazán adja át, de íme:

Ez pedig a Slano Jezero viewpoint:

Nem sokszor álltam meg, de ebéd körül kellett már egy nagyobb pihenő. Savnik környékén találtam ezt az autós pihenőr, ahol egy teát készítettem, majd aludtam is kb fél órát. :

Zabljak felől közelítettem meg a Tara hidat, itt is elkészítettem a szokásos kávés fotót:

Metaljka falunál léptem ki a kedvenc balkáni országomból, és tértem vissza Boszniába. Estére értem Szarajevóba, itt is egy kempinget találtam, ami meglepő módon egy családi ház hátsó kertjében volt. Építettek pár faházat, volt medence is, de persze rajtam kívül sehol senki. Jól esett volna egy meleg vacsora, de a város ezen részén vagy nem volt nyitva étterem, vagy nem volt túl bizalomgerjesztő. Ráadásul a "központ" kb tíz perces sétára volt, amit 15 fokos lejtőn (visszafelé emelkedőn) kellett megtenni.Így aztán maradt a bevásárlóközpont és a hideg kaja.

Itt már jártam korábban párszor, nem egy izgalmas város, főleg, amikor siet az ember haza :)

Boszniában még pálya nélkül haladtam hazafelé, a pici horvát részen sem fizettem, de a magyar határt átlépve már pályatempóban mentem hazafelé:

Nagyon jó kis túra volt, alulszervezetten, rögtönözve, haladósan, de nem sietve. Kár, hogy kevesen vagyunk, akik az efféle túrákat preferálják :)

Idén egy hosszabb Balkán túrát terveztem. Kaptam szabit is, lebeszéltük otthon, hogy több időre lépek le, erre az időjárás közbeszólt. Esőben nem szeretek motorozni, így egy 4 napos gyors kör lett csak belőle.

Montenegró felé terveztem indulni, de sajnos oda a 4 nap nagyon kevés. Viszont rég voltam Horvátországban, így erre esett a választásom. Természetesen semmit sem terveztem túl ezúttal sem, pár látnivaló, nagyjából útirány, előző este biztosítás és go. Szállást sem érdemes előre foglalni, sőt, felpakoltam a sátrat is, hátha találok helyez egy jó kis vadkempinghez. Találtam :)

Szerettem volna új dolgokat kipróbálni, sosem csináltam még ilyet korábban. Ráadásul a motoron is voltak újdonságok, egyrészt egy menetrögzítő kamera, ami előző nap jött meg, másrészt a tőlem szokatlan cordura kabát - légzsákos mellény kombináció. Ez utóbbit nem sokáig volt szerencsém élvezni, de erről majd később. :D

Két nevezetes látnivaló esett útba, a Plitvicei tavak (amely inkább egy egész napos családi program, mint motoros látnivaló), és a zeljavai reptér. Ez utóbbi akár kempingezésre is megfelelt volna, de végül nem így lett.

Én a vízeséssel

És ő nélkülem

Viszonylag sima út volt, sajnos sok autopályás kilométerrel, viszont még elég korán érkeztem meg a reptérre, ahol aznap éjszaka terveztem aludni.

Sajnos a telefonom útközben kikapcsolt, így az útvonal rögzítés megszakadt, de annyi baj legyen :)

Egyrészt a reptér kietlensége, másrészt a kóbor kutyák, illetve vadászok látványa miatt döntöttem úgy, hogy mégsem itt töltöm az éjszakát, hanem majd menet közben keresek egy útszéli alkalmas helyet valahol.

Mentem is még egy százast egészen Karlobagig. Közben persze meg-megálltam fotózni a tájat, a naplementét és a tengert. Az egyik ilyen megállónál sajnos figyelmetlen voltam, és a mellényt elfelejtettem lecsatolni, így a leszálláskor eldurrant és felfújódtam. Pár éve Montenegróban párom járt ugyanígy, akkor és most is jót nevettünk ezen :)

https://youtu.be/q_pN3ZhWG20

 Pár kanyarral odább találtam is egy félreeső helyet egy kis fával. Ez és a motor közé kihúztam a függőágyat, majd egy gyors vacsora után már aludtam is mint a bunda. :)

https://youtu.be/XQI8Sbx7Oj0

Másnap kellemes ébredés, reggeli után összecsomagoltam a hirtelen kempingemet, és indultam a komp felé. Annyi tervem volt, hogy átmegyek Pag szigetére, majd keresztülhúzok a 8as úton, amíg tetszik.

Már a komp is nagyon tetszett, bár csak pár perc volt az egész. Épp csak annyi, hogy pár fotót tudjak csinálni. Lehet menni kellett volna még egy kört? :D

A táj csodás, sajnos menet közben fotózni nem tudok. Talán legközelebb veszek egy drónt, vagy valami hasonlót, ki tudja. Minden esetre a pagi strandon megálltam kicsit pihenni, lábat lógatni a vízbe, és kávézni egyet, ha már az egyik kávézó kinyitott. Az egész part ugyanis teljesen üres volt, sehol egy lélek. Illetve megjelent egy család 2 gyerekkel, de azért valahogy elfértünk a több kilométeres partszakaszon :D

Az egész 8-as út csodaszép, aki eddig még nem volt, az ejtse útba mielőbb. Sajnos utas hiányában a fotózás háttérbe szorult, de remélem, ennyiből is átjön a táj szépsége.Természetesen nem maradhatott ki Sveti Jure és a Biokovo skywalk. Nálam tapasztaltabb túrázók tanácsait követve ejtettem útba, és valóban must have látnivaló annak ellenére, hogy nem vagyok a fizetős utak híve :)

A kempingben még üzemelt a konyha, így egy igazi balkáni pleska és egy pohár helyi bor kíséretében élvezhettem az estét.

A napi útvonal pedig:

Volt pár szabad napom és egy bevállalós utasom, irány hát a Tátra :D

Szokásomhoz híven nem szerveztem túl a dolgokat. Kivételesen nem a 14-es utat közelítettem meg, hanem a 65-18asokon mentem a cél felé, majd az 584es hegyi utacskán kanyarodtam észak felé. Nagyon jó időnk volt és az utak is kiválóak arrafelé. Mivel konkrétan Zakopane volt a cél, a vége kicsit sietős lett, de sötétedés előtt odaértünk. A szállás elfoglalásánál volt egy kis várakozás, a tulaj ugyanis nem volt ott, csak egy telefonszám, amin nem beszéltek angolul. Végül a szomszéd panzióból jött át valaki, és engedett be minket.

Tankolás utáni pihenő. Én így szoktam :)

A szállást előző nap lefoglaltam (kivételesen), mert nem volt túl sok olcsó lehetőség a városban. A központban volt, így tehettünk egy sétát a belvárosban, vacsorázhattunk Pirogit a kedvenc éttermemben, és vehettünk bort az esti ünnepléshez. Nem maradtunk fenn sokáig, mert másnapra hosszabb motorozást terveztem. 

Te is látod a mosolygós arcot? Vajon szándékosan vágták így???

Másnap frissen kipihenve lementünk sétálni (sajtot vásárolni sajnos sikertelenül), majd egy rövid reggeli után kelet felé indultunk tovább. A szlovák határ csak fél órára volt, a lehető legrövidebb (és legkanyargósabb) úton haladtunk kifelé. A méltán népszerű 66-os úton haladtunk Poprad felé némi hegyi kerülővel, majd a nagyváros után a 18ason mentünk Zsigra felé.

Útvonaltervezés és pihenés egyszerre

Az eredeti terv az volt, hogy Ózd fölött lépjük át a magyar határt, de végül meggondoltam magam, és a külső oldalon jöttünk Ipolytarnócig. Hazafelé már nem siettünk annyira, így Bánk felé kerültünk. Az alsópetényi út nagyon jó, ajánlom mindenkinek bátran! Penc után vissza az M2re és már majdnem itthon is voltunk.

Ilyen kanyarokban volt részünk. Szerintem csodálatos látvány 

950 km lett 2 nap alatt. Nem volt túl rohanós, de már itt tudtam, hogy kell majd egy ráérősebb, nézelődősebb túrát is csinálnom még a közelgő határzárás előtt :)

Mivel a szokásos 2 évente megtartott bulink meghiúsult, terveztünk helyette egy zárt körű pasis motorozást együtt. A szállás Orfűn volt, ezt kellett megközelítenünk az ország minden pontjáról. 

Bár a találkozó Dunaföldváron volt (ez az ország közepéhez viszonylag közel van), hajnali 11 órakor. Szombat lévén késő hajnalban feküdtem le (értem haza), így természetesen nem volt esélyem odaérni. Szerencsére a többiek is késtek kicsit, így volt esélyem minimális kerülővel csatlakozni hozzájuk. Cecén be is értem őket, innentől együtt haladtunk 10 motorral és egy autóval. Ez utóbbi nem műszaki biztosítás volt, csak az egyik kolléga motorja szerelőnél volt, maga a szerelőnk (szinte minden Guzzis hozzá hordja a motorját) pedig egy apró sérülés miatt nem tudott sisakot felvenni. Nincs mit szépíteni, veri az asszony :D

Kényelmes tempóban csorogtunk számomra ismeretlen terepen, szerencsére többen is otthonosan mozognak a környéken, így tényleg szép utakon járhattunk. Mint kiderült, a túravezető GPS-e már az elején megadta magát, így az eredeti útiránytól jelentősen eltérve haladtunk. Bátaszéken elfogyasztottunk egy remek ebédet, majd rövid szusszanás után jókora kerülővel indultunk tovább végső célunk felé. 

Kora délután értünk oda. A többiek faházat béreltek, én sátoroztam. Ennek oka, hogy egy nagyobb túrát terveztem innen indulva, csak sajnos hétfőre berendeltek a munkahelyemre, így abból nem lett semmi. A faházak átvételét némileg nehezítette, hogy a recepció egyben büféként is szerepelt, ahol lehetett sört kapni, így a társaság több, mint egy óra hosszára leragadt a bejáratnál. Mivel én nem sörözöm, felállítottam a sátram, elmentem boltba borért (ez nem volt a recin), de ők még mindig ott beszélgettek. Újabb fél óra múltán átvették a házakat, majd lementünk a partra vacsorát (szeszt) keresni. 

Az este további része nagyon jó hangulatban telt, ami köszönhető annak is, hogy sok éve ismerjük egymást, viszont ritkán találkozunk. Így az elmaradhatatlan sztorizások, szívatások, régi emlékek és persze az alkohol biztosították a jó hangulatot. rendeltünk két hatalmas pizzát, de végül hármat kaptunk. Megettük jóízűen, de később kiderült, hogy az a szomszéd asztaltársaságé volt, csak véletlenül hozták ki nekünk. Jót mulattunk a félreértésen, majd visszaadtuk az adósságot.

Éjfél körül kezdett szétszéledni a társaság, ki előbb, ki később, edzettségi foktól függően :D 

Reggel nehézkes ébredés után a tóparti büfében reggeliztünk, majd elbúcsúztunk egymástól. Volt, aki hazafelé ment, én személy szerint a Mecsek felé vettem az irányt, idén már úgysem jutok fel oda, így kihasználtam az adakozó alkalmat.

Nagyobb csavargást is terveztem hazafelé, de ez több okból is meghiúsult. Egyrészt a szeszélyes időjárás miatt (lógott az eső lába egész nap), illetve az egyik kúton az első kerék nyomását akartam beállítani, és a bluetooth érzékelős szelepsapkám beesett a csatornába. Nem lett jó kedvem utána, így a 6-os főúton hazafelé vettem az irányt.

Dunaföldváron megláttam 2 Guzzit egy étterem parkolójában, így egy hirtelen ebédet még eltöltöttem két cimborával. Kis híján bővült a csapat, mert a felszolgáló lány olyan kedves volt, hogy kis híján magunkkal vittük. :)

Dunaföldvár után elkapott egy kb 5 perces zápor, ami annyira eláztatta a farmeremet (értsd alsógatyámat), hogy hazáig nem volt melegem. Persze mire hazaértem, épp megszáradtam.

Nagyon jó kis túra volt, örülök, hogy találkozhattam a régi cimborákkal. Külön köszönet a Panoráma kempingnek a remek szállásért, és az Aranyfácán vendéglőnek a remek ebédért és a csinos (kedves) felszolgálóért, akinek a neve Béla (saját bevallása szerint).

Egy héttel korábban egy ismerősnek megígértem egy motorozást, ami sajnos az időjárás (vagy talán az aznapi másnaposságom) miatt meghíusult. Ez a vasárnap jónak bizonyult esőnapnak, ami sajnos nem csak a nevében lett esős :D

Reggel elterveztem (szigorúan fejben) egy Mátra-Bükk karikát, majd induláskor a Bánki tóra esett a választásom. M2-n majd 2es úton haladtunk kifelé, majd Diósjenő után az erdészeti úton megközelítettük Kemencét. Aki szereti a nézelődőd, nem száguldozós erdei utakat, annak javaslom eme kirándulást, de csak akkor, ha tud normális motorosként viselkedni. Vagyis nem száguldozik, nem hangoskodik, és nem szemetel.

Kemence után visszatértünk egy rövid időre a 2es útra, hogy Drégelypalánknál letérjünk Érsekvadkert felé. Nem jártam még errefelé korábban, meglepően rendezett falvak, viszonylag jó utak, és szép tájak fogadtak, ajánlom bátran mindenkinek.

A következő állomás Bánk volt, ahol a tó melletti pizzériában elfogyasztottunk egy kellemes ebédet. Megérkezésünkkor épp kifelé indult a parkolóból egy 20 motorból álló társaság, nyilván a közelgő vihar elől siettek tova. Mi inkább falatoztunk békésen, egy idő után már négyesben, mivel egy ismerősömék is épp ott álltak meg pihenni a tó mellett. Közben megérkezett a vihar, majd el is haladt szépen. Reménykedtünk, hogy ennyi volt, és talán szárazon hazaérünk, hát természetesen nem így lett.

Természetesen van esőruhám, és természetesen otthon volt a garázsban, hiszen ott a helye, így kár is lett volna agonizálni a további tennivalókon. Ettünk, öltöztünk, haladtunk. A lányok (ismerősök) a 2-es út felé mentek, míg mi utasommal Galgaguta-Galgamácsa felé indultunk, hogy aztán Aszódnál az M3asra felkapaszkodva kicsit "odalépjek" a Guzzinak. Viszonylag gyorsan hazaértünk a vasárnapi nagy forgalom ellenére, viszont teljesen eláztunk. Csizma, nadrág, minden. Különös sajátossága a csepptanknak, hogy az ölemben gyűjti össze az esővizet, ezzel elsőként az alsónadrágomat áztatva el. 

Otthon aztán a motorról leszállva éreztem, hogy a csizmát is gyakrabban kellene bokszolni, mert kb 1-1,5 óra alatt nem lenne szabad átáznia. Na majd ezután...

Egy forró fürdő ilyenkor csodákra képes, egész más színben látja az ember a napot, és pozitívumként éli meg a még nem annyira kellemes napi emlékeket is. Szép kis nap volt, ajánlom az útvonalat mindenkinek, aki szeret néha a hegyeken kívül is csavarogni, és tud az erdőben viselkedni ;)

Ismét csak lett egy hét szabim, utólag is hála érte főnökeimnek, és a beosztásom tervezőjének :) 

Ezt a ffaki bulit amúgy pár éve fedeztem fel magamnak, és bár nem vagyok sem a nagy találkozók, sem a Harley-fesztiválok híve, a hely hangulata és remek lokációja meggyőzött, hogy amikor csak tehetem, jöjjek ki. Az időjárás sajnos eddig szinte minden évben vicceskedett velem, lévén itt az osztrák-olasz hegyvidéken gyakran fordul hidegbe és csapadékosba az ősz. Természetesen most sem úsztam meg nedvesség nélkül, de ne rohanjunk ennyire előre.

Jó szokásomhoz híven ismét egyedül indultam (volna) kifelé, de az első 2 napot szándékosan kanyargósabbra, itthon csavargósra terveztem, így társaságom is akadt egy motoros leányzó személyében. Ráadásul több olyan helyet is sikerült bejárnunk, ahol korábban még nem voltam, és ez külön öröm. 

Kis pesti csavargás után (mivel otthon hagytam a pénzem, nadrágszíjam, szemüvegem és egyéb nélkülözhetetlen dolgokat) némi pályahasználattal (városból kifelé) haladtunk az 1-esen a Bokodi víztározó irányába. Fura módon eme csodás helyen még nem jártam, csak más motorosok képeit nézegettem róla. Sajnálatos módon a térképes navigáció a tó rossz oldalán akart bevinni, így az erőmű biztonsági szolgálata segített útbaigazodni. A térképen látszik is, hogy szinte az egész tavat megkerültük, de ugye a motoros nem téved el, csak hosszabb úton ér oda :)

A tó maga szép, főleg a mélyen benyúló hosszú stégek sokasága miatt. Mindegyik magánterület, amit szigorúan tiszteletben is tartottunk, így csak a stégek elejéig merészkedtünk.

Noha Andrea szerette volna még élvezni a mezítlábas napfüdrős sétát a stégen, nálam a reggeli helyét lassan az éhezés vette át, így tovább kellett indulnunk. Így aztán minimális nézelődés és fotózkodás után indultunk a közeli városba éttermet keresni. Andi tudott is egy jó helyet, ami zárva volt, így B tervként maradt a "találunk valamit csak úgy". Jól is sikerült, jó helyen egy finom ebéddel gazdagodtunk, viszonylag olcsón. (Borostyán vendéglő, Oroszlány, reklám helye). 

Következő úticélunk Pusztavám volt, itt egy motoros farmert néztünk meg, itt is keringtünk egy kicsit, mire meglett a ház. Talán a képeken is látszik, hogy cordurában motoroztam, ami tőlem szokatlan, de a famerem sajnos olyan állapotban volt már, hogy sem motorozásra, sem bármilyen használatra nem volt már alkalmas, így Marketplacen nézegettem hasonlókat, a bolti ár alatt jóval. Így akadtam erre is, a srác frissen eladott motorja után vált meg a ruházatától is. Megnéztem, sajnos nem lett jó, így maradt az eddigi öltözetem, és haladtunk is tovább, mert volt még állomásunk. Ráadásul azt sem terveztük meg, hogy hazamegyünk estére, vagy keresünk valami szállást a Balaton partján. Hiába, a rögtönzés a legjobb :)

Következő állomásunk Csáberény volt, a méltán híres metrókocsival. Nekem Bokod volt újdonság, Andinak ez, így mindenki látott valami újat ezen a napon. Már lemenőben volt a nap, így sikerült egy használható képet lőni a metró tetejéről:

Ezután már nem volt kedvünk hazamenni, így hirtelen ötletnénk merült fel a balatonkenesei honvéd kempingben éjszakázás lehetősége. Egyikünk sem volt még ott, így az utolsó helyszín mindkettőnknek újdonság volt, ráadásul nem lehettünk biztosak benne hogy hirtelen beesett vendégeket is fogadnak-e. Természetesen ez nem riasztott el minket, hiszen hosszabb túrára készülve a sátor, hálózsák nálam volt, így utolsó lehetőségként a Balaton parti vadkemping is szóba jöhetett (volna).

8 előtt pár perccel sikerült odaérni úgy, hogy sem vacsoránk, sem borunk nem volt, de szerencsére a biztonsági őr segítőkésznek bizonyult a boltba való útbaigazításunkkal kapcsolatban. Én állítottam a sátrat, Andi elmotorozott a boltba, ami sajnos már bezárt. Szerencsére talált valamit mégis, és vett sütit meg némi alkoholt, biztosítva ezáltal az esti jó hangulatot.

Az estét a tóparton ülve, beszélgetve és iszogatva töltöttük jó hangulatban. Késő nyár lévén alig voltak mások a kempingben, és nem is igazán vágytunk volna mások társaságára. 

Jó kis nap volt, teli új ismeretekkel és élményekkel. És ez még csak a nulladok napja volt ennek a késő nyári motoros kalandnak :)

Sajnos az utolsó két nap nem volt motoros szempontból túlságosan élménydús. Egyrészt elfáradtam, hisz napok óta csak a motorról szóltak a napjaim, másrészt a hegyek után a sík vidék már nem tudott sok újat mutatni. Búcsúzásképpen visszafelé is keresztülmentünk a Transzfogarason, de Szászsebes után (elveimmel némileg ellentétesen) felkanyarodtam az autopályára. Egyrészt semmivel sem volt kanyargósabb a mellette haladó főút, másrészt szerettem volna Aradon lenni minél hamarabb, hogy Zoli cimborámnál töltsek egy estét miccsel, borral és jó hangulattal. Így is történt, a korábbiakhoz hasonlóan alakult az aradi este. Nem is részletezem, fotókat sem publikálok erről, viszont viszonylag korán sikerült ágyba kerülnöm, hogy másnap kipihentem folytathassam utamat hazafelé.

Szerencsére (és talán kivételesen) semmilyen rendkívüli technikai, vagy egyéb esemény nem jött közbe, így viszonylag korán tudtam elindulni. A lehető legrövidebb utat választottam, természetesen pálya nélkül, ami valójában azt jelenti, hogy Lajosmizsétől használtam csak azt, hiszen Pest megyei matricám volt. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én az utolsó napon már csak a hazaérkezést várom, már csak az lebeg a szemem előtt, miközben fogynak a kilométerek. Ennek megfelelően egy pihenőt iktattam be Csongrádon, tankolással egybekötve, így aztán képek sem készültek. A lényeg, hogy balesetmentesen, élményekkel tele értünk haza, minden a lehető legjobban sült el :)

Végezetül az utolsó 2 nap térképei:

Elérkezett a legjobban várt nap. Kis túlzással egy nap alatt terveztünk végigmenni a két nagy erdei látványúton. Igaz, hogy "csak" 300 egynéhány kilométer körüli volt a táv, viszont biztos voltam benne, hogy sokára fogunk végezni.

A szálláshoz ugye nem járt reggeli, ezért (és a korábban említett kavicsos eset miatt) ismét Szászsebes felé vettük az irányt. A motort reggelre körbevették a kiscsirkék, akik épp reggeliztek amikor a motorhoz értem, és nem akartam megzavarni őket. Felpakolás után kitoltam a motort az udvarról, és kinn indítottam be, nehogy megijedjenek.

A Kaufland mellett szerencsére ott volt a már jól ismert grill, ahol sült húsokat és miccset lehet kapni. Illetve lehetett volna, mivel ugyan nyitva volt, de az angolul nem (akaró) beszélő hölgy nem tudta elmagyarázni, hogy a látszatra készen lévő húsokból mennyi idő múlva kaphatunk. Bementem a boltba vízért, gondoltam biztosan lesz mit ennem mire kijövök, főleg, hogy 10 percet töltöttem el csak sorban állással. Sajnos nem így lett, így kénytelen voltam visszamenni és némi hidegélelem összeválogatása után ismét kivárni a soromat. Ott helyben neki is álltunk a motort asztalként használva elfogyasztani a bagett-sonka-sajt kombinációból álló menüt. Természetesen a reggeli felénél járva elkezdődött a kiszolgálás a grillnél is, de ekkor ez már nem volt fontos, inkább csak bosszantó.

Nyitva, de mégsem nyitva...

Mivel nem kis táv várt ránk a mai napon, (ráadásul némi kerülőt is akartam tenni, hogy frissen összeszedett utasom a Transzalpina tetejét is megnézhesse) így azonnal el is indultam a tegnapival megegyező útvonalon. A 7A út elérésekor nem fordultam le a Vidra tó felé, hanem tovább mentünk dél felé, mivel innen csak pár kilométer az alpina teteje, ráadásul a lezárás annak túloldalán kezdődött, így semmi sem akadályozta meg a további emlékek készítését. Nem sokat időztünk azért, 10-15 perc fotózás után indultunk is tovább. Hétvége lévén rengetegen voltak fent és az út mentén is, a Lotra patak partján szinte végig autók és sátrak álltak. Ezek szerint sok családnak a hétvégi kimozdulást a patakparton való piknik jelenti. Őszintén szólva nem tűnik rossz programnak, bár a vízminőség (és mennyiség) hagy némi kívánnivalót maga után. Az út további része szintén megegyezett a tegnapival, Brezoi után azonban észak felé fordultunk, hiszen a Transzfogarast a hosszabb úton, észak felől akartam meghódítani.

Sajnos ismét konstatáltam, hogy hétvégén nem szabad errefelé jönni. 7-es úton szinte lépésben lehetett haladni (pedig aki ismer tudja, hogy ahol lehet, én haladok), ráadásul az utolsó pár kilométeren egy elég súlyosnak tűnő baleset történt előttünk, emiatt fél órát voltunk kénytelenek várni. Nyilván itt is a sor elejére araszoltunk. Sorban állás közben jól elcsacsogtam a zárást végző csini rendőrlánnyal, aki megjegyezte, hogy ha tehetné, átengedne minket. Javasoltam neki, hogy a mentőhelikopter távozása után engedjék át legalább a motorosokat, sok vizet úgysem zavarunk a helyszínelésben. Így is lett, a roncsok félretolása előtt intettek, hogy két keréken haladhatunk előre. Sajnálatos a torlódás már csak azért is, mert az Olt folyó mentén haladó főút enélkül szép élmény lehetett volna.

Reméltem, hogy innen szabad az út, hát sajnos nem így lett. Az 1-es számú útra érkeztünk, de a tömeg csak nem apadt lejjebb. Igaz, már nem lépésben haladtunk, de a forgalom miatt előzni nem nagyon lehetett, ráadásul újabb baleset, és ezzel újabb torlódás következett, szerencsére jóval kisebb volt, mint a korábbi, de így sem igazán nyerte el a tetszésemet a szituáció. Mindegy, túléltük.

A Transzfogarasi út bejárata, egyben új borítókép nekem a közösségi oldalra :)

Következett a =c néven szereplő, de a köznyelvben csak Transzfogarasként emlegetett, valójában pedig Erdély talán legszebb panorámaútja. Szerencsére aznap esti szállásunk a tetőpont túloldalán volt (ezért is jöttem szándékosan errefelé, és nem a több izgalmat ígérő de rövidebb déli oldalon), így volt még hátra bőven látnivaló. Az útról sokat nem írnék, aki volt már rajta, az ismeri, aki meg nem, az olvasson utána, és nézze meg minél hamarabb :) Gyönyörű kanyarok, szerpentinek, látnivalók. Engem már anno 2008-ban is lenyűgözött, amikor először jártam erre, és utoljára is, 2018-ban :)

Meg sem álltunk a fogaras tetején található Bilea-tóig. Tavalyi túránkon itt volt egyik szállásunk, így ide érkezésünkkor szép emlékek tértek vissza.

Mindenkinek őszintén kívánom, hogy egyszer jusson el ide bármilyen járművel, amivel lehetséges. Itt adnék is egy jó tanácsot. Ne gyertek 7végén! Az utolsó 5 kilométeren álló kocsisor "fogadott" minket. Ilyenkor annyian jönnek fel hogy az összes parkoló megtelik, és amolyan balkáni módon megállnak az út szélén az emberek, aminek köszönhetően hatalmas (több órás) torlódások alakulnak ki. Kb fél óra volt, mire felértem a kétirányú kocsisor között, minden rutinomat és a kuplungom jelentős részét is felhasználva. Kicsit meg is ijedtem a szag érzésekor, fel is hívtam a szerelőmet, hogy megnyugtasson, ez sajnos normális. Nem mellesleg ők is épp Erdélyben motoroztak, hozzám képest 2 napos lemaradásban, de nem tudtunk sajnos együtt jönni.

Ráérős fotózgatás és pihenés után tovább kellett indulnunk, bár már csak 70 kilométer volt hátra, de nyilván ez nem telhet el kötelező fotózkodás nélkül. Már a fogaras túloldalán is többször megálltunk, majd a Vidra tóhoz érkezve újabb csodálatos környezetbe értünk. Közben pedig a minden motorosnak tetsző kanyarok, szerpentinek jöttek számolatlanul.

A tó máskor is gyönyörű, de mi épp naplementekor értünk ide, ami külön öröm volt. Ezután már csak párszor tíz kilométer volt hátra, aznapi szállásunk egy kempingben lévő faházban volt. Könnyen megtaláltuk, kipakoltunk, majd megkerestük a legközelebbi boltot, mivel rég volt már az ebéd, és borunk sem volt. A vacsora így szendvics és vörösbor képében érkezett, némi beszélgetés után estem be az ágyba, hogy másnap megkezdjük utunkat hazafelé. Megjegyzem, pár héttel korábbi utam alkalmával a Transzalpinán volt ugyanez az érzésem a legtávolabbi ponton, hogy nem sok kedvem van hazamenni. Sajnos muszáj volt.

Kajamaradék, víz és bor. Tökéletes vacsora volt.

Az egyik legszebb program várt rám ezen a napon. Pár héttel korábbi rögtönzött utamon az alpina felét sikerült meghódítani, erre a napra pedig az egész várt rám. Dél felé indultam a Republic zenekar által is megénekelt 67-es úton, majd kelet felé haladtam a Lotru folyó mentén. A kettő találkozásánál van egy pihenőhely éttermekkel, kürtöskaláccsal, boltokkal, itt megreggeliztem. Örömmel konstatáltam, hogy itt is 5 lei a miccs, vettem is egyet. Azonban a Kauflandossal ellentétben itt 1(!) darabot adtak ennyiért, ott négyet. Kicsit drága így.

A folytatásban a 7-es úton haladtam, ami szép kanyargós, fenyőerdőkkel szegélyezett volt, néha jobb, máskor rosszabb minőségben. A Vidra tó után Brezoit elhagyva ismét dél felé vezetett az utam. Ramnicu Valcea után nyugat felé haladtam az Alpina déli vége felé. Szerencsére az előttem haladó helyi versenyző tempóját kihasználva elég jól haladtam, kora délután már a hegyek között találtam magam. Ránca és Novaci között drift verseny miatt ideiglenes lezárás volt, ezért is kellett nyomni neki, hogy addig odaérjek, amíg át lehet menni, ne kelljen 3 órát "nézelődnöm". Elhagytam Ránca falut, a szerpentinen nekiálltam fotózgatni, majd szóba elegyedtem egy magyar sráccal, aki fiának mutogatta a vasam. Nézd csak, Guzzi, apának is van ilyen otthon. Kicsit sztoriztunk, majd említette, hogy a lezárás kb 2 kilométerrel feljebb van, és 5től lesz aktuális. Ekkor volt 4.55, szóval gyors öltözés, elköszönés és indulás következett.

Hosszú tömött sorokban álltak már az autók, a hegy tetején pedig százak parkoltak. A versenyzők fél pályán elfoglalták az utat, a nyitott időszakban pedig rendőrök engedték felváltva a kocsikat. Természetesen beálltam a sor elejére, és kb 2 percen belül mehettem is át közöttük. Közben láthattam, ahogy a "boxutcában" az utolsó simításokat végzik az autókon, párat már indítottak is, így szinte biztos, hogy az utolsó etap elején tudtam áthaladni. A hegy csúcsa már a túloldalon volt, így ott ismét megállhattam pár szép képet csinálni emlékül.

6 körül indultam tovább, és mivel utasom csak este 10 után volt várható, volt időm pihenni kicsit a szálláson. A 67C és Sztrugár falu közötti út egy kis falun haladt keresztül, ahol többnyire roma családok laktak kis házakban, amit itthon leginkább putrinak neveznek. A motor hangjára természetesen mindenki kitódult az utcára nézelődni. Az út minősége leginkább a szar jelzőt érdemli, ezért 20-30 között tudtam csak haladni a településen. Sajnos egyszer hallottam egy nagyobb követ felpattanni mögöttem, amiről nem tudtam eldönteni, hogy a kerék dobta fel, vagy a hülyegyerekekre jellemző módon megpróbáltak megdobálni (talán a rendszámom láttán).  Minden esetre itt eldöntöttem, hogy nem jövök erre sem este, sem másnap, inkább kerülök a (már említett, fél pányán feltúrt) út felé.

Innen már sima volt a nap, kis pihenés után bementem a városba tankolni, majd újdonsült ismerősömet felvettem, és (a délutáni kavicsos inzultus miatt) ismét nagy kerülővel értünk haza. Persze a találkozásunk sem volt sima, mivel a busz nem a tervezett helyen tette le őt, kicsit sétálnia kellett a kút felé, ahol a találkozási pont volt. Persze 2 MOL kút volt azonos távolságra, ő pedig a másik felé indult, de ez csak akkor derült ki, amikor már odaért, és nem találtuk egymást. Sebaj, végül elrobogtam érte, felcuccoltunk és ismét megtettem a Szászsebes-Sztrugár utat, ezúttal tök sötétben, szerencsére forgalom nélkül.

Szállásom annyira a világ végén volt, hogy egy kis erdélyi falu utolsó házaként állt az út szélén. Utólag sajnálom, hogy nem fotóztam le a kilátást az ablakból, így magamnak marad az emlék.

Reggel nyilván nem keltem korán. Szinte az összes bejegyzés ezzel indul, lehet, már unalmas, így ezentúl igyekszem csak akkor kitérni erre, ha nem így van. Úgy gondolom, biztosan jó lehet 6-7-kor kelni, gyors reggeli után egész nap úton lenni, de én a napi 400at így is tudom tartani, többet meg nem szeretnek (szeretnék) menni.

A szálláshoz nem járt reggeli, így megpróbálkoztam az otthonról hozott céges vákuumcsomagolt szalámit előző napi zsemlével leerőltetni, de okádék íze volt, így elvetettem. A szalámit odaadtam a háziak kutyájának, de egy gyors szaglászás után megvető tekintet kíséretében vonult arrébb. Bíztató...

Megbeszéltem a nénivel, hogy bemegyek a városba pénzért, addig otthagyom a hátsó táskát. Meglepően jól kommunikáltunk google fordító segítségével, látszik, hogy nem először csinálta. 

A városba beérve kerestem pénzváltót. Elmotoroztam a végéig, de nem találtam, így megálltam a központban, és elindultam felfedezni a környéket. Érdekes módon tankolni is akartam, de a kiválasztott kút épp zárva volt, így elvetettem, utána pedig elfelejtettem. Ennyit arról, hogy nem maxolom ki a benyát, a következő 100 kilométeren nem találtam kutat. Szóval a központban parkoltam, sétálgattam bankok és Western union iroda között sétálva tanácstalanul álltam. Már majdnem bementem egy bankba, hogy szépen lehúzzanak az árfolyamokkal, amikor egy étteremben magyarul beszélő társasághoz fordultam. Mutatták, hogy szemben az út túloldalán ott a váltó. Én meg előtte parkolok a motorral, csak rossz irányba indultam. Mondanom sem kell, jó hülyét csináltam magamból, szerintem még sokáig röhögtek rajtam...

A pénzváltás és a beégés kudarca annyira fellelkesített, hogy elfelejtettem tankolni. Nagy cumi. Visszamentem a szállásra, fizettem (kb 10 ezret vacsival szállással), majd elindultam a Rekiceli vízesést megtekinteni. Eleinte elvetettem a nem motoros programokat, de az előző napi túlteljesítés és a vízesés képei meggyőztek. Az út a falutól nem messze lévő víztározó mellett haladt, sajnos a sűrű fenyvesek miatt nem sok volt fotózásra alkalmas hely.

Az út viszont csinos volt, sajnos a vízeséshez egy kilométert sétálni kellett, amivel nem lett volna gond, de motoros ruhában kicsit meleg volt. Mindegy, ha már ott jártam természetesen nem hagyhattam ki.

Kényelmes fotózást követően útbaindultam visszafelé, az előző napi szállásom mellett dél felé haladtam az 1R jelű úton fehérvölgy felé. Utólag tudtam meg, hogy Transursoaia néven emlegetik ezt az utat. Vagyis nem 2 Transz út van Erdélyben ahogy azt korábban tudtam (fogaras és alpina), hanem 5. Mindig tanul az emberfia :D

Az eredeti tervek szerint tovább mentem volna Torda felé, de az idő rövidsége miatt erre sajnos nem került sor, ráadásul az elfelejtett tankolás miatt izgalmas lett a túra egy része. Legalább tudom, hogy elmegy a motor 373 km-t egy tankolással :D

Útközben pihenés alatt találtam egy nevetségesen olcsó szállást Szászsebes alatt. Ez a város azért jó, mert itt indul a transzalpina, másnapi utam tervezett célja, így viszonylag kis kitérővel abszolválható. Szóval Sztrugár nevű faluban találtam egy 2 ágyas szobát kb 2500 forintért, és a hirdetés szerint beszéltek magyarul. Már csak meg kellett találnom, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak.

A falu elérése nyilván nem probléma a XXI. században, a gond utána indult. Mondjuk az sem segített, hogy csatornakábel-fektetés miatt a bevezető út fél szélességében lezárva, feltúrva, így egy sávban haladt a kétirányú forgalom. Természetesen jöttek szemből :D A foglalós oldalon lévő cím a falu központjába vezetett. Természetesen a szállás nem itt volt, így egy házba becsengetve kértem idegenvezetést. Találtak valakit, aki beszél angolul, és megmutatta, melyik utcán kell felmenni. Na nem ott kellett. 5 kilométert mentem a hegyen felfelé, majd megfordultam, mert nem bizonyult jó iránynak. Egyetlen ház állt az út szélén, gondoltam az lesz az, hát nem az volt. De az utolsó kanyar után egy falka kóbor kutya kezdett üldözni, és amikor a háznál megálltam, elkezdtek vadul ugatni, a lábam felé kapkodni. Az egyik többször is elérte a farmer alját, már majdnem lendíttettem, hogy egy tekintélyes mozdulattal megmutatom neki a helyes irányt, de 5-6 kutya lévén jobbnak láttam nem leszállni a motorról. A csizmám ugye majdnem térdig ér, így sok kárt nem tudnak okozni nekem. Közben a semmilyen emberi nyelven nem kommunikáló házigazda segítőkészen mutatta a telefonomon google mapsen a helyes utcát, ahol megtalálom majd a szállást. Elég nevetséges látvány lehetett mindez a falka folyamatos csaholása és "támadása" közben. Szóval ismét vissza a faluba, kiderült, hogy csak egy utcával jöttem arrébb, mint kellett volna. Csak kissé volt kellemetlenebb, mint például ha szexben megy az ember fia egy lyukkal arrébb... A falu központjában lévő kocsma mellett állt egy tábla, rajta a panzió neve és egy nyíl, de ezt abból az irányból, ahonnan előzőleg jöttem, nem láthattam. Rövidesen meglett a ház. Érdekes látvány volt a feltúrt utcában egy kertrendezés alatt lévő hatalmas faház, amelyet panzióként üzemeltettek a szomszédban lakó tulajok. 

Erdélyben egyébként megtévesztő lehet a faház kifejezés. Sokan talán (ahogy én is korábban) a nálunk nyaralóként szolgáló kis alapterületű vityillókra asszociálnak a szó hallatán, itt azonban 2-3-4 szintes épületeket is emelnek fából. Ez is (és az előző szállásom is) ilyen volt, szóval ebben semmi negatívum nincs. Az udvaron még egy szerkezetkész beton medence is volt, bár ebben azért (a benne lévő víz színét elnézve) nem fürödtem volna meg. A motor elhelyezése is kérdéses volt, az udvarra nem fért be (frissen ültetett fű lehetett, amit locsoltak is), a saját házuk udvarán meg ki-beálltak a kocsikkal, így útban lett volna. A saját házuk háta mögött lévő udvarba toltam be végül, ahol a háziasszony édesanyja lakott, aki magyar volt. Az egyetlen a faluban. Eléggé megörültünk egymásnak, ő azért, mert ritkán tud magyarul beszélni valakivel, én pedig a nyelvi nehézségek leküzdésének megkönnyítése végett.  Vacsora nem volt, így madárlátta kekszet ettem vízzel. Lemehettem volna a kocsmába, ami 400 méterre volt és egyben volt is, de a fáradtság győzött, és inkább aludtam helyette.

Közben egy facebookos ismerősöm mondta, hogy kijönne utánam busszal és csatlakozna a túrám további részéhez. Nekem minden mindegy alapon megbeszéltük, hogy másnap elbuszozik Szászsebesre, én meg majd ott összeszedem este. Ezzel eldőlt, hogy még egy estét ezen a szálláson fogok tölteni, ami egyrészt azért jó, mert nem kell a hátsó táskát magammal vinni, másrészt mert nem kell napközben új szállást keresni. Win-win szitu. Másnapra viszont Alpinát terveztem oda-vissza 400 km feletti távval, így nem is volt hiábavaló a korán fekvés.