Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Guzzis gurulás

2020. július 20. - GuzzistaRocker

Mivel a szokásos 2 évente megtartott bulink meghiúsult, terveztünk helyette egy zárt körű pasis motorozást együtt. A szállás Orfűn volt, ezt kellett megközelítenünk az ország minden pontjáról. 

Bár a találkozó Dunaföldváron volt (ez az ország közepéhez viszonylag közel van), hajnali 11 órakor. Szombat lévén késő hajnalban feküdtem le (értem haza), így természetesen nem volt esélyem odaérni. Szerencsére a többiek is késtek kicsit, így volt esélyem minimális kerülővel csatlakozni hozzájuk. Cecén be is értem őket, innentől együtt haladtunk 10 motorral és egy autóval. Ez utóbbi nem műszaki biztosítás volt, csak az egyik kolléga motorja szerelőnél volt, maga a szerelőnk (szinte minden Guzzis hozzá hordja a motorját) pedig egy apró sérülés miatt nem tudott sisakot felvenni. Nincs mit szépíteni, veri az asszony :D

Kényelmes tempóban csorogtunk számomra ismeretlen terepen, szerencsére többen is otthonosan mozognak a környéken, így tényleg szép utakon járhattunk. Mint kiderült, a túravezető GPS-e már az elején megadta magát, így az eredeti útiránytól jelentősen eltérve haladtunk. Bátaszéken elfogyasztottunk egy remek ebédet, majd rövid szusszanás után jókora kerülővel indultunk tovább végső célunk felé. 

Kora délután értünk oda. A többiek faházat béreltek, én sátoroztam. Ennek oka, hogy egy nagyobb túrát terveztem innen indulva, csak sajnos hétfőre berendeltek a munkahelyemre, így abból nem lett semmi. A faházak átvételét némileg nehezítette, hogy a recepció egyben büféként is szerepelt, ahol lehetett sört kapni, így a társaság több, mint egy óra hosszára leragadt a bejáratnál. Mivel én nem sörözöm, felállítottam a sátram, elmentem boltba borért (ez nem volt a recin), de ők még mindig ott beszélgettek. Újabb fél óra múltán átvették a házakat, majd lementünk a partra vacsorát (szeszt) keresni. 

Az este további része nagyon jó hangulatban telt, ami köszönhető annak is, hogy sok éve ismerjük egymást, viszont ritkán találkozunk. Így az elmaradhatatlan sztorizások, szívatások, régi emlékek és persze az alkohol biztosították a jó hangulatot. rendeltünk két hatalmas pizzát, de végül hármat kaptunk. Megettük jóízűen, de később kiderült, hogy az a szomszéd asztaltársaságé volt, csak véletlenül hozták ki nekünk. Jót mulattunk a félreértésen, majd visszaadtuk az adósságot.

Éjfél körül kezdett szétszéledni a társaság, ki előbb, ki később, edzettségi foktól függően :D 

Reggel nehézkes ébredés után a tóparti büfében reggeliztünk, majd elbúcsúztunk egymástól. Volt, aki hazafelé ment, én személy szerint a Mecsek felé vettem az irányt, idén már úgysem jutok fel oda, így kihasználtam az adakozó alkalmat.

pecs_latkep.jpg

Nagyobb csavargást is terveztem hazafelé, de ez több okból is meghiúsult. Egyrészt a szeszélyes időjárás miatt (lógott az eső lába egész nap), illetve az egyik kúton az első kerék nyomását akartam beállítani, és a bluetooth érzékelős szelepsapkám beesett a csatornába. Nem lett jó kedvem utána, így a 6-os főúton hazafelé vettem az irányt.

Dunaföldváron megláttam 2 Guzzit egy étterem parkolójában, így egy hirtelen ebédet még eltöltöttem két cimborával. Kis híján bővült a csapat, mert a felszolgáló lány olyan kedves volt, hogy kis híján magunkkal vittük. :)

Dunaföldvár után elkapott egy kb 5 perces zápor, ami annyira eláztatta a farmeremet (értsd alsógatyámat), hogy hazáig nem volt melegem. Persze mire hazaértem, épp megszáradtam.

Nagyon jó kis túra volt, örülök, hogy találkozhattam a régi cimborákkal. Külön köszönet a Panoráma kempingnek a remek szállásért, és az Aranyfácán vendéglőnek a remek ebédért és a csinos (kedves) felszolgálóért, akinek a neve Béla (saját bevallása szerint).

guzzis_tura.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr6316039302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása