Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Balkán 2024 tavasz (első rész)

2024. október 18. - GuzzistaRocker

img_20240505_174920_hdr_1.jpg

Idén egy hosszabb Balkán túrát terveztem. Kaptam szabit is, lebeszéltük otthon, hogy több időre lépek le, erre az időjárás közbeszólt. Esőben nem szeretek motorozni, így egy 4 napos gyors kör lett csak belőle.

Montenegró felé terveztem indulni, de sajnos oda a 4 nap nagyon kevés. Viszont rég voltam Horvátországban, így erre esett a választásom. Természetesen semmit sem terveztem túl ezúttal sem, pár látnivaló, nagyjából útirány, előző este biztosítás és go. Szállást sem érdemes előre foglalni, sőt, felpakoltam a sátrat is, hátha találok helyez egy jó kis vadkempinghez. Találtam :)

Szerettem volna új dolgokat kipróbálni, sosem csináltam még ilyet korábban. Ráadásul a motoron is voltak újdonságok, egyrészt egy menetrögzítő kamera, ami előző nap jött meg, másrészt a tőlem szokatlan cordura kabát - légzsákos mellény kombináció. Ez utóbbit nem sokáig volt szerencsém élvezni, de erről majd később. :D

Két nevezetes látnivaló esett útba, a Plitvicei tavak (amely inkább egy egész napos családi program, mint motoros látnivaló), és a zeljavai reptér. Ez utóbbi akár kempingezésre is megfelelt volna, de végül nem így lett.

img_20240505_160316.jpg

Én a vízeséssel

img_20240505_160231a.jpg

És ő nélkülem

 

Viszonylag sima út volt, sajnos sok autopályás kilométerrel, viszont még elég korán érkeztem meg a reptérre, ahol aznap éjszaka terveztem aludni.

 

Sajnos a telefonom útközben kikapcsolt, így az útvonal rögzítés megszakadt, de annyi baj legyen :)

Egyrészt a reptér kietlensége, másrészt a kóbor kutyák, illetve vadászok látványa miatt döntöttem úgy, hogy mégsem itt töltöm az éjszakát, hanem majd menet közben keresek egy útszéli alkalmas helyet valahol.

Mentem is még egy százast egészen Karlobagig. Közben persze meg-megálltam fotózni a tájat, a naplementét és a tengert. Az egyik ilyen megállónál sajnos figyelmetlen voltam, és a mellényt elfelejtettem lecsatolni, így a leszálláskor eldurrant és felfújódtam. Pár éve Montenegróban párom járt ugyanígy, akkor és most is jót nevettünk ezen :)

img_20240505_195202.jpg

https://youtu.be/q_pN3ZhWG20

 Pár kanyarral odább találtam is egy félreeső helyet egy kis fával. Ez és a motor közé kihúztam a függőágyat, majd egy gyors vacsora után már aludtam is mint a bunda. :)

img_20240505_203352_hdr.jpg

https://youtu.be/XQI8Sbx7Oj0

 

Másnap kellemes ébredés, reggeli után összecsomagoltam a hirtelen kempingemet, és indultam a komp felé. Annyi tervem volt, hogy átmegyek Pag szigetére, majd keresztülhúzok a 8as úton, amíg tetszik.

Már a komp is nagyon tetszett, bár csak pár perc volt az egész. Épp csak annyi, hogy pár fotót tudjak csinálni. Lehet menni kellett volna még egy kört? :D

A táj csodás, sajnos menet közben fotózni nem tudok. Talán legközelebb veszek egy drónt, vagy valami hasonlót, ki tudja. Minden esetre a pagi strandon megálltam kicsit pihenni, lábat lógatni a vízbe, és kávézni egyet, ha már az egyik kávézó kinyitott. Az egész part ugyanis teljesen üres volt, sehol egy lélek. Illetve megjelent egy család 2 gyerekkel, de azért valahogy elfértünk a több kilométeres partszakaszon :D

Az egész 8-as út csodaszép, aki eddig még nem volt, az ejtse útba mielőbb. Sajnos utas hiányában a fotózás háttérbe szorult, de remélem, ennyiből is átjön a táj szépsége.Természetesen nem maradhatott ki Sveti Jure és a Biokovo skywalk. Nálam tapasztaltabb túrázók tanácsait követve ejtettem útba, és valóban must have látnivaló annak ellenére, hogy nem vagyok a fizetős utak híve :)

Még volt kis időm a napból, de lassan ideje volt szállás után nézni. Szerencsére lépten nyomon vannak kempingek errefelé, nem kellett sokáig keresnem egy alkalmas helyet.

A kempingben még üzemelt a konyha, így egy igazi balkáni pleska és egy pohár helyi bor kíséretében élvezhettem az estét.

A napi útvonal pedig:

horvat_8as_masodik_nap.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr5118407525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása