Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Május 1-i hosszú hét

2019. július 26. - GuzzistaRocker

 Május 1-i hosszú hét

Volt pár szabad napom, gondoltam meglátogatom a régen (vagy még egyáltalán nem) látott ismerőseimet.

Első állomásként Ceske Budejovice volt a cél. Petrát még 2010ben ismertem meg, amikor pár haverral Cesky Krumlovba látogattunk, azóta pár évente összefutunk itt, vagy ott.  Hétfőn dél körül sikerült elindulnom, és 450 km várt rám, így a lehető legrövidebb úton akartam odaérni autopálya használat elkerülésével. Jó darabig haladtam a Duna völgyében, érintettem Szlovákiát is, majd Ausztriában főleg kis falvakon keresztül haladtam Csehország felé. Ausztriában különösen nagy figyelmet fordítottam a sebességkorlátozásokra, mivel híresen nagyok a büntetési tételek, és a kipufogóm sem éppen mondható eu szabványosnak… Kb félúton (Stockerau) megálltam „ebédelni”, vagyis a Lidlben vettem bagettet felvágottal és sajttal. Szeretem az efféle útmenti szendvicseket parkolókban elfogyasztani, sokszor a helyi lakosság kisebb megrökönyödésére. Most is így volt, nagyon éhes voltam már, és kellett a pihenő.  

Tovább cammogva a szinte egymásba érő falvakon keresztül csodáltam a tájat és annak változatosságát, folyamatosan korrigálva a maximális megengedett sebességet folyamatosan túllépő motorom tempóját. A cseh határt átlépve már sürgőssé vált a tankolás, így azt is megejtettem, innen már csak alig 30 km volt hátra. Az ingyen roamingnak köszönhetően simán megtaláltam a címet, letettem a motort a ház mögötti udvaron, és felmentem a vendéglátómhoz.  Érdekes módon másnap kellett kiköltöznie az albérletből, mert felújítják a lakást, és átköltöznie a munkahelyén kialakított szállásra. Emiatt minden össze volt pakolva nála, de a lényegen nem változtatott semmit sem. Vacsorára unicumot ittunk tonikkal, (neki is nagyon bejött) és közben csacsogtunk az elmúlt pár év történéseiről, jövőbeli tervekről, stb

.

Másnap, ébredés után indulni kellett, mert jöttek a munkások szétverni a lakást. Eléggé megijedtem, amikor a sisakomat nem találtam sehol. Kiderült, hogy este elfelejtettem felvinni, lenn hagytam a ház hátsó bejárata (nem a segge :D) előtt. Szerencsére ott volt, így nem kellett a május 1-i ünnepnapot sisak utáni rohangálással töltenem.

 

Kis pakolás után átmentünk a munkahelyére, körbevezetett a laboratóriumban (kutató biológusként dolgozik), sétáltunk a mellette lévő tó partján. Nem kellett sietnem, mivel keddi napra kevesebb, mint 200 km volt betervezve. 

A már megszokott tempóban haladtam a főváros felé, szerencsére semmi meglepő nem történt. Simán és jó időben értem Bécsbe, ez volt a keddi végcél. Adri várt itt. Sajnos a motort a ház előtt kellett tárolnom, de szerencsére volt ott még 2 motor állandó jelleggel parkolva, így csak minimálisan aggasztott a helyzet. Kaptam finom ebédet, majd némi pihenés után elmentünk várost nézni, és fagyizni. A mangó-eper kombináció annyira jó volt, hogy a séta elején és végén is kellett venni belőle.

Estig sétáltunk, megnéztük Bécs belvárosának nevezetességeit, majd egy krimóban az aktuális BL-meccs utolsó 20 percét is megnéztük. Oda-vissza lógtunk a villamoson, mint az igazi rosszfiúk. Este alvás, reggel korán kelés, mert Adri hajnalban ment dolgozni…

2-án reggel 6 előtt indultam, még hideg volt. Viszonylag tapasztalt motoros létem ellenére mindenféle meleg ruha nélkül indultam útnak, az első 2 óra eléggé hűvös volt. Szerencsére ahogy kisütött a nap, rögtön emelkedni kellett a hőmérséklet. Egy jó kis tankolás után készen is álltam a napi etapra. Szándékosan nem a legrövidebb úton mentem, egyik guzzis cimbora ajánlott szép utakat a környéken, így kanyarogtam egyet.

Sajnos a délelőtt nem volt zökkenőmentes. A dobozom egyik tartó csavarját elvesztettem, és lötyögött a bal oldali konzol, kis híján elhagytam. Szerencsére találtam egy megfelelő (13-as) csavart, mivel a motor utólagos szerelvényei többnyire szabvány méretű dolgokkal (csavarok, imbusz, stb) lettem megoldva, így néhány perc szenvedés után rögzítettem, és hasíthattam tovább. Az ebéd ismét csak úti szendvics volt, vettem hozzá üdítőt a szokásos ásványvíz helyett és egy füves patakparton elfogyasztottam. Ezután aludtam egy órát a motoron fekve, majd kipihenten folytathattam utamat.  

 

Mivel reggel megkaptam a szükséges pontokat, amerre mennem kell, viszonylag simán haladtam. Beugrottam Cákra megköszönni az itinert Joe haveromnak, majd uzsonnáztam egyet, kivételesen egy híresen jó határmenti étteremben Bozsokon. Megérdemeltem, na :D

 

Itt már sürgőssé vált egy újabb tankolás, de mindenképpen a magyar oldalon akartam csinálni az árkülönbség miatt. Azonban amikor harmadszorra léptem át a határt, és a térképen jelzett 2 legközelebbi kút is megszűnt, bevállaltam a legközelebbi (talán) működő üzemanyaglelő-állomást a sógoréknál. Érdekes volt 15 percenként átlépni a határt, néha azt sem tudtam, merre járok, de végre odaértem. Megtankoltam, 15 euró alatt volt a cech. Azonban kártyával csak 20 euro fölött lehet fizetni, nekem meg másfél eurom volt kpban. A kutas németül közölte, hogy menjek a bankba pénzt felvenni szerda délután. Mondtam neki, hogy a hitelkártya nem pénzfelvételre való, akkor inkább itt hagyom neki a 20 eurót és kész. Ebbe belement, és a visszajárót visszaadta kp-ben, szóval végülis rendes volt. Minden esetre kellett ez a kis kaland még a végére…

Végre valahára megérkeztem Novára. Itteni vendéglátóm Cili, helyi motoros csaj. Hatalmas házában szívesen látott vendégül. Este volt egy kis táncórája, addig én letusoltam és aludtam egyet (igen sokat pihenek), majd egy pohár bor mellett beszélgettünk este. Reggelire olyan meglepetést kaptam, amit már régen nem ettem. Tojás bacon frissen szedett fűszerekkel, teával és kenyérrel. Nagyon jól esett, szinte sajnáltam, hogy útba kell indulnom ismét.

 

Cili elrohant, mert várták a kertészetben, ahol ő a tulajdonos, én még összepakoltam, felöltöztem, bezártam a házat, és leadtam neki a kulcsot a munkahelyén. Csütörtöki nap volt, és a héten először végre ismerős tájakon motoroztam, immáron térkép nélkül.  A Balaton-felvidék részleges meghódítása volt a cél. Várvölgy felé kerültem, majd Badacsonyban felmentem a Kisfaludy házhoz, megcsodálni a híresen szép kilátást.

 

Tovább indulva elkerültem a tópart állandóan tömött és kevésbé izgalmas főútját, helyette a köveskáli utat választottam. Innen Tótvázsony, Veszprém, Zirc, Balinka volt az útvonal. Ezúttal egy kecskeméti ismerősöm, Kriszta és családja fogadott vendégségbe. A vicc az, hogy még sosem sikerült odatalálnom hozzájuk, mivel papíron Balinkán laknak, de valójában Mecsértelepen. Így elmentem mellettük, majd Balinkán keresztülhaladva megfordultam és megtaláltam a helyes utat. Este egy kis iszogatás mellett sütöttünk szalonnát (amit nem ettem meg, mert avas lett), fejtünk tehenet (illetve csak segédkeztem benne, tartottam a lámpát), én pedig mindennél jobban élveztem a vidéki élet közelségét, amiben eléggé ritkán van részem. Megtudtam, hogyan lehet gázlámpával tüzet gyújtani, mivel a klasszikus papíros módszer nem menő, illetve, hogy az avas szalonna zsírja remek a kenyérre :D

Másnap reggelre péntek lett, így ideje volt haza(felé) indulni. Persze nem is én lennék, ha ezt az utat is kitérő nélkül tettem volna meg. Tatabánya-Tarján-Esztergom-Letkés volt az útvonal, majd innen a Dunakanyar külső oldalán haladtam végig hazafelé Márianosztrán keresztül. Ott megálltam az erdő közepén egy pihenőnél.

Sajnos a végén lemerült a telefonom, így az utolsó 30 km lemaradt a térképről. Elfáradtam, de nagyon megérte, régóta vágytam már egy amolyan világ elől eltűnős hétre. Sikerült rendbe szedni a gondolataimat, átgondolni mi a jó és a rossz, ráadásul találkoztam jó pár olyan emberrel, akivel nagyon ritkán, vagy még soha sem. Biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen túrám, a kérdés csak az, hogy mikor J

 

 

Végül a térképek:

Április 30 – Budapest – Cesky Budejovice

Május 1 - Budejovice - Bécs

Május 2 – Bécs - Nova

Május 3 - Nova - Balinka

Május 4- Balinka - Bp

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr514002938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása