Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Citadella 2019 augusztus

2019. augusztus 05. - GuzzistaRocker

Pár hónap kihagyás után ismét feljutottam a citás találkozóra. 

Természetesen ez a nap sem indult zökkenőmentesen, délelőtt el kellett hozni a motort Kecsóról. Reggel még benzincsövet vadásztam a traktorboltban, persze elsőre rosszat adtak, így kétszer is elmentem érte. Hazaérkezés és gyors reggelizés után elindultam a Mátra felé. Meg kellett nézni, jó lett-e a motor :D

Sajnos hatvannál elég szép vihar kerekedett, ami eltántorított a további utamtól, plusz itt összefutottam egy még nem látott ismerőssel, Patival. 3 körül indultam hazafelé, hogy egy otthoni pólócsere-szemüvegcsere (mivel tudtam, hogy sötétben fogok hazaérni, és nem sütött a nap, felvettem egy sárgát) után robogtam is Edit elé, akit 3.45kor vettem fel a házuk előtt. Kis kavargás után 4.15-kor értünk fel a "hegyre". Jött pár ismerős, hiszen szokás szerint a minimális felvonulás után csavargást terveztünk most is. 4 motorral voltunk 8an, Szigethalomra mentünk el vacsorázni. Többeknek korán haza kellett menni, ezért az étkezés után sajnos szétváltak útjaink. Gabiék hazamentek, a többiek pedig elkísérték az egyik utast haza, hogy egy kávé (víz) után a maradék 3 motor folytathassa útját a pesti éjszakába. 

Elég haladósan mentünk a városban (természetesen a "szabályok" maximális betartásával), ami részben annak köszönhető, hogy én mentem elől (én tudtam az utat), részben pedig a hasonló vezetési stílusnak és tapasztalatnak. Főleg nagy dolog ez annak ellenére, hogy egyik motoros párunk győri volt.

Felmentünk a Hármashatár-hegyre, majd vissza a Citadellára, megcsodálni az éjszakai Budapest fényeit. Csodálatos, minden alkalommal magával ragad. 

10 körül szétszéledtünk, mindenki ment haza. Kitettem újdonsült utasomat kőbányán a ház előtt, majd kimentem zuglóba, 4 kerékre váltanom a kettőt, mivel másnap munkába azzal kényelmesebb menni.

Jó kis nap volt, remélem, még sok ilyenben lesz részünk :D

Update: Sajnálatos esemény is történt aznap, délután egy hazafelé haladó lányt egy szabálytalanul sávot váltó autós áttolt a szomszéd sávba, ahol egy teherautó átment rajta és a helyszínen életét vesztette. Nagyon rosszul érintett annak ellenére, hogy nem ismertem személyesen...

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr2014995588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása