Meglehetősen kalandosra sikerült megérkezés után végre teljes létszámra egészült ki a csapat, azonban a programunkat később nem tudtuk egyeztetni, így az év utolsó napján kétfelé váltunk. Mi vásárolgatni és nézelődni mentünk Korondra, Parajdra, és a Medve-tóhoz, míg a „Hátsókerekesek” inkább a síelés adta izgalmakat választották, mivel a közelben egy elég jó sípálya volt. Akkor még nem is sejthették, mekkora élményben lesz részük :) Kicsit ugyan fura volt elsőre ez az ideiglenes szétválás, ugyanakkor senki nem akarta a másikra erőltetni az akaratát. Ez így is van rendjén szerintem.
Ők fel is keltek annak rendje s módja szerint 8 előtt, és épp végeztek a reggelivel, mire mi letántorogtunk. Ismét csak kényelmesen reggeliztünk, szokás szerint. A sietségre semmi okunk nem volt, hiszen az előttünk álló mintegy 100 km megtétele nem ígérkezett soknak. Nem is volt vészes.
Mintegy 2 óra alatt sikerült is indulásra kész állapotba hozni magunkat. Parajd volt az első megálló. Itt a sóbánya a legnagyobb nevezetesség, amit azonban csak kívülről néztünk meg, mivel egy 3 órás lelátogatás az egész napot elvitte volna, ezt pedig nem akartuk. Farcsi persze kész örömmel várt volna ránk a bejáratban ugyanúgy, mint tavasszal. (Mivel a kutyát nem lehet lehozni, így 2 részletben látogattuk a bányát, és ő a bejáratnál várt, míg mi „30 perc” alatt körbejárjuk. 3 óra lett.), Úgy gondolom, ő volt a legszomorúbb a programkurtítás miatt. Csináltunk pár csoportképet, ettünk finom kürtöskalácsot, végignéztük az út menti árusok kínálatát, majd haladtunk is tovább. (Megjegyzem azonban, hogy nagyon finom sószappant és fürdősókat lehet itt kapni olcsón, mi is e célból álltunk meg)
Korond ígérkezett a leghosszabb programnak, itt 20 percet terveztünk maradni tavasszal, ami 2 és fél óra lett végül, így most kötetlen időpontban egyeztünk meg. Utunk során egyébként gyakran emlegettük a korondi 20 percet, mintegy újfajta időmérőt :) Aki már járt itt, az tudja, aki pedig nem, az nem nagyon fogja tudni elképzelni, pár bódé végigjárása miért tart 3 órán keresztül.
Korondon hivatalosan mindenki kézművességből, illetve a kézműves termékeik értékesítéséből él, így nem meglepő, hogy mindenhova szívélyesen invitálnak, itt-ott pálinkával kínálnak. Persze nem tukmálják a termékeket erőszakkal, mint otthon a kínai piacon, de mindent megtesznek azért, hogy valami megtetsszen nekünk. Valóban ámulatba ejtő termékpalettával rendelkeznek, a fafaragásoktól a textilárukig, a kerámiáktól az üvegtermékekig van itt minden, elméletileg persze otthon-, vagy kisüzemben előállítva. Természetesen mindenki vásárolt ezt-azt, végül pedig már a felkínált italokat is vissza kellett utasítanunk, sok lett volna már. Ismét a sofőrökről emlékezzünk meg, akik hősiesen állták a kínálást, grat nekik :)
Hosszas időtöltés után indultunk a nap utolsó állomása felé, a Medve-tóhoz. Kissé nehezen találtunk parkolót, de megoldottuk, elsétáltunk a tóhoz, fényképezkedtünk, és egy kis pihenés után indultunk is haza. Külön szép látvány voltunk Balázzsal, ahogy sántikáltunk a jeges járdán lassan, óvatosan, mivel helyenként egyáltalán nem volt takarítva sajnos. A tónál egyébként egy sós vízű strand is található, amely azonban a speciális ökoszisztémája miatt csak nagyon ritkán van nyitva. (A sótartalom miatt a mélyebb vízrétegek melegebbek, és így különböző hőmérsékletű szintek vannak a tóban, amit a fürdőzők felkavarnának, és ez káros lenne az élővilágra.)
Kissé rövid nap lett, de nem is akartunk fáradtan visszaérni a szállásra. Ismét várnunk kellett a síelősökre a vacsorával, de szerencsére nem túl nagy késéssel érkeztek meg. Azonban páran eléggé össze voltak verve, saját bevallásuk szerint valakik elütötték őket a sípályán, szerintünk azonban simán csak bénák voltak és elestek. :) Főleg a csapatpszichológus nézett ki úgy, mint aki ehetetlent főzött az urának, és az nyomatékosította, hogy többet ilyet nem szeretne.
A történteken azonban mindenki jót derült, így némi pálinkázás után kezdődhetett a szilveszteri mulatság. Házigazdáink kibérelték a faluházat, ahova meghívták a barátokat, rokonokat is. Eleinte kicsit feszült volt a hangulat, hiszem ők helybéli, vidéki emberek, mi meg a messziről jött városiak. A pálinkafogyasztással fordítottan arányos volt ez a feszültség, és éjfél előtt már bátran kérték fel vitézeink a helyiek lányait táncolni. Az éjfél tűzijátékkal és petárdázással telt, majd elérkezett az általam legjobban várt pillanat, a himnuszok éneklése. Előbb a magyar, majd a székely himnusz. Megható élmény volt valóban :).
