Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Rögtönzött erdélyi csavargás második nap

2019. július 26. - GuzzistaRocker

2019. július 18.

Jó szokásomhoz híven nem keltem korán. Sajnos vendéglátómnak dolgoznia kellett reggel, így egyedül maradtam a házban. Kényelmesen megreggeliztem, összepakoltam, majd nekiálltam a fékbetétem kicserélésének. Bárki másnak ez rutin művelet lett volna, de én elég antitálentum vagyok az ilyesmihez, így telefonos segítséget kellet kérnem. Nagyjából tisztában voltam a menettel, de a betéteket rögzítő tengely előbb nem akart kijönni, majd nem akart visszamenni. Nem baj, legközelebb már menni fog egyedül is. Fél óta alatt megvoltam, és indulhattam napi utamra a Transalpina felé.

img_20190718_094410_7.jpg

Szinte egyenes út vezetett utamon, Déván terveztem egy nagyobb pihenőt ebéddel összekötve. Természetesen nem maradhatott ki a vár előtti kép, tavasszal autóval fotózkodtunk ugyanitt, akkor fogadtam meg, hogy amint lehet visszajövök motorral is. Ezután egyre sürgetőbbé vált az étkezés, így bementem a belvárosban lévő bevásárlóközpontba. Pénzt is kellett váltanom, mivel nem tudhattam, hogy a hegyek között tudok-e majd kártyával fizetni, és természetesen a szokásos útiebéd eltöltésére is ideális volt a helyszín. Sajnos forintot nem tartanak a váltóban, így 20 ezerből nem adtak vissza. Sebaj, innentől mindenhol készpénzzel fizetek :)


Itt a pihenés elmaradt, összepakoltam és elindultam Vajdahunyad vára felé. Ez csak pár kilométerre van, de itt is kötelező megállni egy fotóra. Érdekes történet, hogy pár évvel ezelőtt amikor autóval jártunk erre egy hétvégi napon bezártak minket a várba. (Utólag kiderült, hogy elvileg zárva volt, a biztonsági őr csak bement valamiért nekünk meg úgy tűnt, nyitva van) Akkor kicsit meglepődtünk, de utólag csak nevetek ezen a sztorin. 

Itt sem időztem sokat, az időmet inkább a hegyek között szerettem volna eltölteni. Petrozsény felé terveztem az utat, és a Transalpinát a közepétől észak felé meghódítani. Az eredeti terv természetesen az egész út oda-vissza bejárása lett volna, de ahhoz kellett volna még egy nap. Sajnos az útviszonyok nem voltak igazán idilliek, Petrozsény után a 7A út eleje komoly kihívások elé állított. Földút nyomvályúkkal, öklömnyi kövekkel, emelkedővel együtt nagyon lerontotta a motorozási élményt. Ez egy kb 10 kilométeres szakasz volt, de az egész nap élményét elrontotta. Mindegy, túléltem, bár a "pina" többi része sem volt túl jó minőségő, élvezetes döntögetést csak pár 10 kilométeren tudtam csinálni. A végén egy kis eső is szitált, nedves lett a korábban forró és száraz aszfalt. Itt jutott eszembe, hogy a normál kesztyűmön kívül semmi melegnek mondható ruha nincs nálam. Farmer és dzseki, semmi aláöltöző, pulóver vagy hasonló. Reménykedtem benne, hogy másnap reggel nem lesz markáns változás az időjárásban...

A hely maga gyönyörű. Az Oasa tó partján lévő motorosbarát szálláshelyen sikerült foglalnom egy 2 ágyas szobát, amiért egy kiadós vacsorával és liter borral és reggelivel együtt sem fizettem 10 ezer forintnak megfelelő helyi valutát. Kis üröm az örömben, hogy a szobákban (faházban) egyáltalán nem volt se térerő sem wifi, az étteremben pedig csak az utóbbi, és az is rossz minőségben volt megtalálható. Legalább tudtam, hogy nem fogok éjszakába menően netezni a faházban, így viszonylag kirai indulással tervezhetem a másnapi etapot. Vacsira egyébként helyi pörköltet ettem, ami sertéscombból, csirkemájból, kolbászból, tojásból sajtból és puliszkából állt. Nagyon jó ízű és laktató volt, és a nagyon gyümölcsös ízű vörösbor is jól esett hozzá. A felszolgáló kissé meglepődött amikor szóló utazóként kikértem egy liter bort, de persze zokszó nélkül adta ki. Vacsora után tettem egy rövid sétát a környéken, pont belefutva egy jegyes fotózásba. Rövid ideig csodáltam a naplementét, majd az étterembe visszatérve megterveztem a hazafelé vezető utat, illetve kapcsolatba léptem az otthoni érdeklődőkkel is. Nagyon jó kis nap volt, elfáradtam a végére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr3414981434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása