Október másodika van. Tagadhatatlanul vége a nyárnak. Ezt nem csak a hulló falevelek, és a reggeli hőmérséklet csökkenése jelzi, hanem a Facebookon egyre-másra megjelenő "idei utolsó motorozásom" és "a mocim a nappalimban alszik" típusú bejegyzések. Őszintén szólva a hideg kiráz az olyan motorosoktól, akik csakis nyáron 30 fokban motoroznak, ősszel meg elteszik "télire" a vasat, esetleg kivonják a forgalomból, mert így nem kell rá biztosítást fizetni. Igaz, hogy ha decemberben bejön 1-2 nap, amikor tizenpár fok van, és óvatosan lehet gurulni egyet, ők csak pislognak. ÉS még csak anyagilag sem járnak jobban hosszú távon, mivel ugye nem nő a bónuszuk... Persze ahány motoros, annyi féle, azért az Elefantentreffenre én sem mennék fel...

Szóval Október 2. Csodálatos tavaszi  őszi napra virradtunk. Reggel nagyon hideg, de 9 órakor már 15 fok. Ráadásul hétköznap, amikor ugye a sok "mazsola" dolgozik, vagy a sebeit nyalogatja, és nekem ilyenkor van időm gurulni. Egyértelmű volt tehát, hogy valamerre menni kell. És mivel mostanában a spontán önszervezés híve vagyok, nem is nagyon terveztem túl a dolgokat. Előző nap kinéztem Galyatetőt, a többit majd rögtönzöm.

9 után értem haza melóból,  reggelizés, tisztálkodás és tiszta gúnya vételezése után 10 felé sikerült elindulni a garázshoz.

Egyből Galyatető felé vettem az irányt, hatvannál fel a 21esen (csak Pest megyei matricám volt, így vár rám egy szép kis büntetés), majd Pásztónál egy jobbos. Épp felújították az utat, így volt már jobb élményem is, de nem volt kellemetlen. Ahogy haladtam egyre feljebb, úgy hűlt az idő, és lettek egyre jobbak a kanyarok. Az útminőség nem ér fel a Mátra másik magassága, a Kékes tetőre vezető úttal, néhol csak biztonsági kanyarvételt tudtam abszolválni, de azért élvezhető. Amikor odaértem, már beugrott, hogy jó pár éve jártam ott, csak nem mentünk fel az akkor még nem felújított kilátóba. Na majd most...

Letámasztottam a vasat a parkoló távolabbi felére, hogy minél többet kelljen sétálni. Előhalásztam a még pénteken Parádfürdőn vásárolt csokit és szőlőt, és megettem tízóraira. Igaz, hogy otthon bevágtam egy hagymás-szalonnás rántottát 4 tojásból, dehát az mégis csak 2 órája volt :D Felcsattogtam a kilátó aljára, és sűrű levegővételek közepette tudatosult bennem, hogy a május óta tartó kényszerű sportmegvonásom nagyobb nyomot hagyott bennem, mint gondoltam. Na mindegy, egy perc pihenő után felmásztam a lépcsőkön. Olvastam korábban, hogy felújították, és külön irány szolgál a fel- és lemenetelre, és, hogy 200 forint a feljutás díja. Nincs portás néni, a rendszer automata, egy háromágú forgóajtó van csupán, ami most (talán kivételesen, talán javítás miatt) nyitva volt, így ingyen jutottam be. A térdem miatt csak óvatosan tudtam felaraszolni, de különösebb megerőltetés nélkül sikerült végül. Nos, a látvány magáért beszél. Próbáltam pár képet csinálni illusztrációként, de nem igazán adja vissza a hangulatot. Persze jól jött volna a nemrég vásárolt blitzwolf szelfibotom, de pár hete már nem találtam, így maradt a két jó kezem, meg a Blackview P2 telóm, ami nappali viszonyok között meglepően jó képeket csinál. A panorámakép jó lett minden esetre:

Lefelé is óvatosan lépkedtem, mivel a jobb térdem kezdett fájni. Hiába na, a szalagszakadás-porcleválás-ciszta triumvirátus megteszi a magáét, ha erőltetem. Jó pár perc volt, mire visszaértem a motorhoz, közben azon gondolkodtam, hogyan tovább?

Adta magát a Kékes-tető, főleg, hogy pár perce csináltam fenn olyan képet, ahol az látható a háttérben. Ott meg megcsinálhatom az ellenkezőjét. Ráadásul a térképen nézve az út is kiválónak tűnt, és némi minőségi kivetnivalótól eltekintve nem is volt vele gond. Kb fél óra alatt átértem, és elhatároztam, hogy ha már emitt ilyen "gazdaságosra" sikerült a dolog, akkor amott majd úrizálok, és sok év után először felmegyek a toronyba is. Így is lett, sőt, még egy fenti kapucsinót is megkívántam, így lett ilyen kép is:

Szörnyen néz ki a bogárbeles sárga (már-már fekete) sisakom a kávé mellett, tudom. De nem baj, én így szeretem :D

És az említett képek a hegyekkel:

Időrend szerint vannak, így a bal oldali a galyatetői, a jobb a kékesi.

Mivel még elég korán volt (du 3 körül), azon gondolkodtam, hogy kisebb kerülőúton megyek haza. Így Parád felé indultam, hiszen a Mátra túloldala frissen felújított csodálatos lábtartókoptató szerpentinek sorozata. Megálltam Parádsasváron a palóc piacon, ami valójában egy nagyobbacska asztal, tele különféle helyi készítményekkel. Szappan, gyógyvizek, sörök, borok. Mivel nem vagyok egy ínyenc, nem találtam semmi kedvemre valót. Igazából azért álltam meg, mert az egyik kanyarban fémes hangot hallottam, ami - mint utólag kiderült - a lábtartó alján lévő rögzítő csavar volt. Minden esetre eszembe ötlött, hogy azt nem kellene elhagyni.

Hazafelé ismét Galyatetőnek indultam, majd a 21-esen le Hatvanig, és ott a 3-ason Pest megyébe, hogy legalább visszafelé ne büntessenek meg. 

Nagyon tetszettek a kanyargós utak, az erdei ősz, és a hazafelé szemből sütő éles napsütés is, ami miatt pár kanyart óvatosabbra kellett szabni. 260 kilométert tettem meg, minden centije megérte. Remélem, sok hasonlóban lesz még részem idén.

Végül a térkép: