Motoros kalandjaim

Motoros kalandjaim

Mel.K első motorozása

2019. augusztus 07. - GuzzistaRocker

Későn kelést követően kigurultam Kisorosziba, locsolni kellett már a kertben. Mindig nagy öröm motorral kimenni, mivel a ház előtt nagyobb emelkedős földutas kanyar van, jól jön a rutinozás. Nedves időben kifejezetten "élvezetes", szerencsére most napok óta nem esett.

1-1,5 óra alatt végeztem az itiner szerint (nem az én telkem, így fényképes útmutatóval voltam felszerelkezve), majd a hűtőben lévő Milka csoki megdézsmálása után lerutinoztam magam a hegyről.

Következő úticélom Őrbottyán volt. Először komppal akartam menni, de erről letettem. Következő ötletem Esztergom felé kerülés volt, de végül ehhez is lusta voltam, így Pest felé közelítettem meg a falut. Jani haverom segített rögzíteni a rendszámtábla tartót, ami kezdte letörni a hátsó sárvédőt. Pár nagyobb alátét, csavar és némi fekete festék segítségével ismét stabillá tette a rendszert, hogy kibírja az előttem álló erdélyi utat. Felszerelkeztem a helyi gazdaboltban szerelő kesztyűvel, szigetelő szalaggal, gyorskötözővel. Ilyen idős olasz motornál ezek minden nagyobb túra kötelező tartozékai :D

Hazasiettem, mert ebédelni is kell valamit. Közben barcelonai útitársam, Mel.K ismét győzködött, hogy vigyem el motorozni. Mivel úgyis ki kellett mennem Biatorbágyra, az előző nap felszerelt nyeregtáska igazításához szükséges bőrlyukasztóért, kapóra jött ezt az ígéretemet megtartani a pici lánynak. Szóval irány a garázs sisakért, kabátért (bár ez utóbbi olyan nagy volt a leányzón, hogy saját bőrdzsekiben jött), majd Biatorbágy. 

Előtte vettem észre, hogy nincs meg a napszemüvegem. Sehol sem találtam a lakásban, majd a motorhoz lemenve tapasztaltam, hogy ott magányoskodik szegény a motor ülésén. Pozitív csalódás, hogy 2-3 óra alatt senkinek nem kellett a karcos újonnan ezer forintos munkavédelmi szemüvegem a hirhedt nyócker szélén...

Mel.K jól viselte az utat, bár a "szüzekkel" mindig óvatosan megyek. Eleinte ;) Visszafelé már tempósabban jöttünk a kocsik között, néha cikkcakkban is, de nem volt para hátul. Beugrottunk még egy ismerőshöz egy újságért, sajnos a postaládát a kulcsa nem nyitotta, így késsel kellett kibányászni a motoros újságomat, amit az ő címükre kértem. Mivel későre járt (20.30) és másnap melózni kell menni (ritka alkalmak egyike), hazavittem újdonsült utasomat, aki kérte, hogy a Hősök terén tegyük emlékezetessé ezt az estét. Ilyen szép kérésnek nem lehet ellenállni, így maradt fotós emléke a napnak.

Hazaérkezés után gyors tusolás (már-már közérdek volt a zuhanyzásom!) után összedobáltam az erdélyi motyót, hiszen a másnapi meló után indulok is. Várom már :)

A bejegyzés trackback címe:

https://guzzista.blog.hu/api/trackback/id/tr6215000138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása